A Magyar Bocuse d’Or Akadémia mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy 91 éves korában elhunyt Paul Bocuse, az elmúlt évtizedek egyik legkiemelkedőbb francia séfje, a novelle cuisine egyik legnagyobb vezéralakja, és a Bocuse d’Or alapítója.
Életművének fontosságát nincs a világban olyan, aki megkérdőjelezné.
Ott volt azok között az úttörő séfek között, akik a hatvanas-hetvenes évek fordulójának környékén megújították a klasszikus francia konyhát, és később mentorává vált megannyi séfnek, aki folytatta ezt az utat. Ezt a filozófiát valósította meg élete egyik fő művében, a Lyon melletti, három Michelin-csillagos L’Auberge du Pont de Collonges étteremben. Aztán megálmodott egy versenyt, amely 1987-ben útjára is indult. A többi már történelem, nekünk különösképpen, hiszen a magyar gasztronómia egyik legfontosabb mérföldköve volt Széll Tamás és a magyar csapat 2016-os európai Bocuse d’Or győzelme. Paul Bocuse ezen a versenyen már nem vett részt, és a 2017-es lyoni döntőn jelképesen fia, Jerome Bocuse vette át a helyét. Halála nagy veszteség, hagyatéka azonban örökre velünk marad, szellemisége mindig ott lesz a Bocuse d’Or versenyeken, és a tudás, amit olyan sokaknak átadott, tovább él. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia arra buzdítja a magyarországi séfeket, hogy tiszteletük jeléül a hétvégén tűzzenek fekete szalagot séfkabátjukra, ezzel is jelezve, hogy Paul Bocuse sosem lesz elfeledve.
Photo: www.bocuse.fr