Mint azt már bizonyára minden érdeklődő tudja, a Bocuse d’Or verseny történetében először Dél-Európában szervezik meg a kontinens válogatóját.
Norvégia, Svájc, Belgium, Svédország és Magyarország után most Olaszországon a sor, azon belül is a Piemont tartományban található Torinón. Június 11-12-én az Oval Lingotto nevű kiállító központban kerül sor majd a versenyre, a Gourmet Expoforum keretein belül, csak úgy, mint a Coupe du Monde de la Pâtisserie verseny európai válogatójára. A Bocuse d’Or válogatóján 20 európai versenyző fogja összemérni tudását, közülük tizen szerzik meg a jogot, hogy 2019-ben Lyonban is versenyezhessenek. Mostantól az is hivatalos, hogy mely országok mikor fognak versenyezni az európai válogatón.
A sorrend a következő:
Június 11. (első nap)
1. Lengyelország
2. Belgium
3. Izland
4. Magyarország
5. Németország
6. Hollandia
7. Spanyolország
8. Franciaország
9. Svájc
10. Egyesült Királyság
Június 12. (második nap)
1. Oroszország
2. Svédország
3. Horvátország
4. Finnország
5. Norvégia
6. Dánia
7. Olaszország
8. Bulgária
9. Észtország
10. Törökország
Középpontban a piemonti alapanyagok
Mivel a Bocuse d’Or versenyen mindig kiemelten fontos szempont, hogy a résztvevők az otthont adó ország alapanyagaival dolgozzanak, ez most sincs másképp. Egyelőre természetesen – ahogy az lenni szokott – csak a hústál kötelező alapanyagait adták meg a szervezők. Ezek a következők:
1. Marha filé a piemonti Fassone fajtából
2. Baraggia Biellese és Vercellese rizs, Sant’Andrea fajta
3. Borjúmirigy
A versenyzők ezekkel az alapanyagokkal kezdhetik meg a gyakorlást.