A kiválasztás és felkészülés folyamata ezennel elkezdődött. A megmérettetésre vágyó szakácsok pályázatát 2019. augusztus 20-ig várja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.

Az Akadémia célja a tehetségek felkutatása és szakmai előmenetelük támogatása. Az Egyesület feladata a legalkalmasabb, legtehetségesebb szakács megtalálása, aki a következő Bocuse d’Or Europe versenyen képviselheti Magyarországot, és sikeres szereplés esetén kvalifikálja magát a Bocuse d’Or Lyon 2021-es világdöntőjére.

A beérkezett pályamunkákból az Akadémia tagjaiból álló zsűri, Hamvas Zoltán elnökletével, kiválasztja a legígéretesebb recepteket, hogy azok alkotói élőben is bemutathassák ételüket a selejtezőn. A hazai selejtező témáját minimum 4 héttel a rendezvény előtt hirdetjük ki.

A pályázás feltételei:

A pályázó 2021. január 23-ig betölti a 23. életévét
A pályázó magyar állampolgár
A pályázó elhivatott a szakma iránt, kitartó, nyitott a fejlődésre és csapatmunkában ugyan úgy képes sikereket elérni, mint önálló munkájában

A pályázat témája és a kötelező elemek:

Téma: egész nyúl, fej nélkül – amiből 4 „alkatrész” használható: comb, oldalas – hasaalja, karaj és máj – ebből 2 elemet kötelezően fel kell használni
Magyarországon termett gomba – minimum egy féle, de lehet akár többféle is – 0,5 kg összesen
Pezsgő: Törley Chardonnay Brut – 1 üveg
Figyelem: A fenti mennyiségek a maximálisan felhasználható egységek.

A pályázat benyújtásának határideje: 

2019. augusztus 20., 24:00 óra
a benyújtás módja: emailben, az info@bocuse.hu címre
a jelentkező pályázatát akkor tekintheti elfogadottnak, ha a fenti témára írt fényképpel kísért receptjének átvételéről írásbeli visszajelzést kap.

           
A Bocuse d’Or verseny állomásai:

Pályázatok beküldése: 2019. augusztus 20. 24:00 óra
A selejtezőn résztvevők kihirdetése: 2019. szeptember 15. (maximum 12 fő)
Bocuse d’Or magyar selejtező: 2019. október
Bocuse d’Or Magyarország döntő: 2019. február 4-6 között (egy később meghatározásra kerülő napon), Helyszín: SIRHA Budapest (4-6 fő) 

Bocuse d’Or Europe döntő: 2020. június


Iránymutatások a receptpályázathoz

A recepthez kérjük az email mellékleteként képet is küldjetek (PNG/JPEG formában) az elkészült ételről.
A verseny kalkulációját 6 adagra kérjük megadni
Sót, borsot leszámítva, minden felhasznált anyag mennyiséggel kell, hogy szerepeljen.
A versenyre alapleveket szabad hozni (kész jus-t és ízesített olajakat nem!):

Alaplének minősül: tejterméket, sűrítőanyagokat nem tartalmazó, főtt híg lé (csirke-, hal-, rák       alaplé stb.). Préselt vagy csepegtetett nyers zöldségek, gyümölcsök híg leve. Ezek keverékei is behozhatók, amennyiben természetes rosttartalmuk nem sűríti ‘készre’ a levet.

A versenyre megtisztított, megmosott, de nem darabolt zöldséget szintén be lehet hozni.
A tálalás során kérjük Bocuse d’Or stílusban tálalni az ételt (versenyre jellemző tálalási stílus).
Recept: / ITT letölthető a mintarecept, mely példának tekintendő a pályázat beadásához/ Név: Báránykaraj sült szívsalátával, vesével, mártással 6 főre.