A Bocuse d’Or versenyszabályzata folyamatosan változik, többek között ezért is nagy kihívás a felkészülés rá.
Nemrégiben nyilvánossá tették a torinói Európai Válogatóra vonatkozó versenyszabályzatot, amelyben van néhány markáns változás, amely Pohner Ádám és a magyar csapat felkészülését is befolyásol(hat)ja. Következzenek ezek a változások:
1. Először is az eddig megszokott 14 adag helyett mindkét ételt 15 adagban kell elkészíteni. Ez azért jelent(het) nagy változást, mert felrúgja a páros elrendezéseket.
2. A vegetáriánus tányérnak ezúttal lesz egy titkos alapanyaga, amelyet nem lehet előre tudni, és amely – jelen pillanatban úgy tűnik – bármi lehet. Idén, a szokásostól eltérően, előre kiadták a piaclistát, azaz hogy milyen alapanyagokból lehet majd válogatni a versenyt megelőző napon. A lista ezúttal rövidebb, mint a korábbi években.
3. A hústállal kapcsolatban is vannak újdonságok. Idén a hústál kitálalásánál kötelező alátétet használni, amelyen kell lennie egy side dishnek, és az olasz hagyományoknak megfelelően egy szószós edénynek is.
Pohner Ádám és a magyar csapat továbbra is töretlenül készül a júniusi megmérettetésre. Mint az már hivatalos, a magyar csapat az első napon, június 11-én, negyedik rajtolóként kezdi majd meg versenyzését.