Magyarország a mai napon történelmet írt, Széll Tamás és csapata nyerte a Bocuse d’Or budapesti döntőjét, mely azt jelenti, hogy hazánk már biztosan kint lehet a lyoni világversenyen. A második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett. Az eredmény bejelentésekor a nyertes Széll Tamás a könnyektől alig tudott megszólalni, erre az elsöprő győzelemre senki sem számított. A hazánknak világsikert hozó séf 4 és fél hónapon át készült a mai megmérettetésre, és az egész verseny alatt igen higgadtan viselte mind a drukkerek, mind a fotósók, televíziósok közelségét. Saját elmondása szerint ezt a sikert csak csapatmunkával, összefogással, fegyelmezettséggel és a szakma iránti teljes alázattal lehetett elérni, de persze sokat segített, hogy ilyen sokan támogatták őket már a felkészülés ideje alatt is.
Csapatmunka, összefogás és alázat
Az eredmény bejelentésekor a nyertes Széll Tamás a könnyektől alig tudott megszólalni, erre az elsöprő győzelemre senki sem számított. A hazánknak világsikert hozó séf 4 és fél hónapon át készült a mai megmérettetésre, és az egész verseny alatt igen higgadtan viselte mind a drukkerek, mind a fotósók, televíziósok közelségét. Saját elmondása szerint ezt a sikert csak csapatmunkával, összefogással, fegyelmezettséggel és a szakma iránti teljes alázattal lehetett elérni, de persze sokat segített, hogy ilyen sokan támogatták őket már a felkészülés ideje alatt is: „Én magam nem izgultam, hiszen az eddigi versenytapasztalat sokat jelentett, de persze Brüsszelben még én sem voltam ilyen rutinos. Nagyon élveztük a versenyt és az azt megelőző időszakot is, de most már jó érzés fellélegezni. Elsődlegesen a skandináv csapatokat kísérjük mindig figyelemmel, de azt legmerészebb álmunkban sem reméltük, hogy nemcsak bekerülünk közéjük, hanem meg is előzzük őket. Külön köszönet jár Vomberg Frigyesnek és Szabó Kevinnek, a mai napra örökre emlékezni fogunk. Most a versenyhez kapcsolódóan még van néhány feladatunk, szombaton újra lefőzzük a versenyételeket – bemutatjuk a pontos technológiát és az egyes receptek részmomentumait – melyet dokumentumfilmen fognak megörökíteni. Vasárnaptól aztán kicsit lazítunk, foglalkozunk az étteremmel, azután pedig elkezdődik a pihenés.”
Szulló Szabina csapatkapitány a zsűri egyedüli női tagjaként örömmel vállalta a feladatot: „Nagyon izgultam, mert bár voltam már zsűritag, de ilyen nagyszabású versenyen először kaptam meg ezt a megtisztelő feladatot. Ez a verseny rengeteg új tapasztalattal gazdagított minket, látjuk, hogy hol tartunk tudásban, felkészültségben, mire kell figyelnünk a lyoni megmérettetésen, nem beszélve a hatalmas boldogságról, amit az első helyezés adott!”
A nyertes menük
A versenyzők adott alapanyagokból dolgoztak, de saját konyhájuk jellemzőit, egyéni kreativitásukat, hagyományaikat is „belefőzhették” az ételekbe. A 20 séf és csapata által elkészített halas és húsos ételsor a következő kötelező fogásokból állt:
Hal fogás
Enyhén sózott kecsege és langusztinó savanyított medvehagyma terméssel és barna vajjal.
Ropogós Szent Jakab kagyló füstölt mangalica szalonnával
Uborka saláta zöldfűszerekkel
Sült sárga cékla mustármaggal
Tartlet karfiolpürével és kaviárral
Osztriga-turbolya majonéz
Pezsgős kagyló velouté
Hús fogás:
Faszénen grillezett fiatal szarvas combja erdei gombákkal füstölt mangalica szalonnával
Szarvasgerinc „mozaik“ kacsazsírral, ropogós articsóka levelekkel
Cékla sült kacsamájjal, almával, mustármaggal
Sárgarépa és homoktövis pirított tökmaggal
Tartlet tavaszi fűszerekkel, spárgával, zöldborsóval, fenyővel
Somogyi kiflliburgonypüré nyári szarvasgombával
Szarvas jus sózott citrommal, vad fokhagymával, kakukkfűvel
A lelátót felrobbantotta a közönség
Csapody Balázs egyike volt a felkészülést segítő és irányító csapatnak, és ott volt Franciaországban is, hogy vezesse a magyar szurkolótábort. „A Bocuse d’Or az év gasztronómiai ünnepe, többezer szurkoló töltötte meg a lelátókat. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, úgy éreztem, mintha egy foci vb-n lennék és a mindent eldöntő 11-es végkifejletét várnám. Amikor kimondták, hogy Magyarország nyert, egyszerre sírtunk és nevettünk, bár teljes erőnkből szurkoltunk, ezzel a hatalmas sikerrel nem számoltunk. Erre, amíg élek, emlékezni fogok, a lelátó szinte felrobbant az örömtől és a hatalmas üdvrivalgástól!”
A nyerő 11-es
A magyar csapatot a norvégok és a svédek követték, mellettük Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata lehet majd ott Lyonban a 2017-es világdöntőn. A legjobb halételért járó különdíjat az izlandi csapat, a legjobb húsételért járó különdíjat a francia csapat vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője kapta.
Patronálók sora állt a verseny mögé
Számos cég segítette az egyedülálló gasztroesemény megvalósulását. A Kreinbacher, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia bronz fokozatú pártoló tagja, célja, hogy a somlói terroirt kifejező boraival és a legnagyobb odafigyeléssel készített tradicionális pezsgőivel méltó kísérője legyen a gasztronómiai élményeknek. A dán Lurpak® márka 75 ország konyháit hódította meg vajkészítményeivel, így méltán válhatott a Magyar Bocuse d’Or Akadémia bronz fokozatú pártoló tagjává és a verseny hivatalos vajmárkájává. A Törley az egyetlen ezüst fokozatú patronáló, számukra kimagasló fontosságú a minőségi gasztronómia, termékeikkel is az igényességre törekednek, ezért is álltak a Bocuse d’Or Akadémia mögé. A Nespresso a márkához hűen hitelesen kötődik ehhez a magas rangú eseményhez, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia arany fokozatú pártoló tagjaként. A METRO nemcsak a helyszínt és az alapanyagokat biztosítja a versenyzőknek, de már a kezdetektől a rendezvény mögött áll és folyamatosan segíti azt. A Hungexpo szintén régi partner, Magyarország legszínvonalasabb rendezvényhelyszíneként olyan egyedülálló, professzionális, komplex hátteret nyújtottak, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna egy ilyen nagy volumenű esemény megrendezése. A világ egyik legnagyobb informatikai cége az IBM is támogatta versenyt, de a Svéd Nagykövetség, a Francia Intézet, a Bragard, a Rational és a Villeroy & Boch is örömmel segítette az esemény sikeres megvalósulását, a Magyar Telekom, az FHB Bank és az MKB Bank pedig mecénásként állt a rendezvény mögé. Az Akadémia vendégeik kényelmét garantálva, hivatalos szállítópartnerének a Sixt limuzin szolgáltatását választotta, sofőrszolgáltatásuk ugyanolyan minőséget és értéket képvisel, mint a Bocuse d’Or. Az idei döntőn két pincészet is megjelent boraival, a Grand Tokaj és a villányi Sauska Pincészet. A Grand Tokaj a versenyterület VIP területének hivatalos borszponzoraként volt jelen az eseményen, de boraik a Bocuse d’Or kísérőrendezvényein – a welcome fogadáson, a Diner des Grands Chefs és a gálavacsorán – is megtalálhatók voltak.
A magyar csapat felkészülése során nyújtott segítségéért külön köszönet jár az APLI Design-nak, Fekete Antóniónak, Pohner Ádámnak, Serge Vieira-nak, Rasmus Kofoed-nek és Tommy Myllymäki-nak is.
Az országnak is sokat adott a Bocuse d’Or
A budapesti program – több nemzetközi válogató verseny után – egy kétnapos program keretében lélegzetelállító kulináris produkciót ölelt fel. A megmérettetés nemcsak a szakmának fontos, hanem kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. Alkalmat adott arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája is. Az idei Bocus d’Or kiugróan jó eredményeket hozott, több mint 400 hazai és nemzetközi újságíró és több ezer lelkes szurkoló és érdeklődő gasztrokedvelőt ismertetett meg a magyar konyhával. A rendezvény nemcsak a séfeknek volt felejthetetlen, élményekben gazdag tapasztalat, de számos magyar termelőnek, borásznak és a 17 kitelepült vidéki étteremnek is kiváló lehetőséget biztosított a nemzetközi bemutatkozásra.